Abszolút anti-szuperanyaként jó néhányszor (értsd: nagyjából minden harmadnap) állok bénán a nyitott hűtőszekrényajtóban, a szokásos kérdést mantrázva, miszerint mi a kénköves búbánatot főzzek már megint, uram atyám a magasságban... De tényleg, néha kicsit lenézhetnél…

Oh, be jó lesz együtt aludni, az én szívemről szakadt magzatommal! Mily' szép is az, összebújni, az egész csupa szuszogás és jóleső melegség, álomillat, simogató puha gyerekkezecske, s persze olvadó anyai szív. A boldogsághormon-termelés éves átlaga már az esemény puszta…

Felszabadult örömmel újságoltam (volna) ma a munkahelyemen, hogy a legkisebb gyerkőc végre elkezdte átaludni az éjszakákat. Két kolléga egyike - másfél éves kislány anyukája - némi alig titkolt ridegséggel kérte, menjek inkább haza és ott villogjak, de azt is csak csendben.…