Oh, be jó lesz együtt aludni, az én szívemről szakadt magzatommal! Mily' szép is az, összebújni, az egész csupa szuszogás és jóleső melegség, álomillat, simogató puha gyerekkezecske, s persze olvadó anyai szív. A boldogsághormon-termelés éves átlaga már az esemény puszta említésétől is a sokéves átlag fölé szökken.

Este nyolc. Kisded szétjátszatva,megjáratva, kibeszéltetve, lefürdetve, jóllakatva. anyja DNS-ig megfáradva, fizikailag lenyúzva, agyilag kibelezve. Jöhet a megváltó álom, ezúttal a családi franciaágyban, egy kivételesen apamentes éjszakán.

Oh, magzatom, csitulj most, tegyed a fejedet le, s persze teszem én is, csak mondjuk így nem látom a tévét, pedig valami romantikus megy. Fene egye, így sosem fogom megtudni, akkor most megkérte-e a pszichiáter pasi annak az elkényeztetett, vörös hajú nőnek a kezét, vagy nem kérte meg. A ded megfogja a fülemet, te anyucikám, nem fordulsz a képernyő felé, mondja a cipőgombszeme, hanem ide simulsz hozzám, és szuszogsz, ahogy én. Ha már kitaláltad, hogy este aludni kell - megjegyzem, elég nevetséges indokkal, mert hogy este a kismókusok is alszanak, meg a vakondokok -, akkor tessék szépen beállni a sorba.

Vagyis befeküdni.

Jóvanakkor, aludjunk, nosza persze. Hullámokban amúgy is jön felém a babaillat, még nem veszett ki a háromévesemből, de szuper ez. A kis kócos üstöke, pisze orra, ahogy idenyomja, szorosan az arcomhoz, beszipákolom, sokszor játszottuk, hogy tréfásan megfenyegettem, vigyázz te, ha sokat rakoncátlankodsz, én elkaplak és kiszívom belőled a babaszagot, ő meg menekült játékosan és gurgulázva nevetett, a földre vittük egymást és ott csiklandoztuk tovább, amit értünk egymáson, nagyon jó móka volt. Mondom, VOLT, most nem annyira jó móka, tíz óra elmúlt, gatya vagyok, tessék szépen aluszkálni, no. Még tíz perc könyörgés és végre felhangzik a mély, egyenletes szuszogás. Aha, ha most így óvatosan, centiről-centire megpróbálnék megfordulni, valamennyit látnék a tévé sarkából, úúúúúúúgy... Hogy kiszabadította-e a férfi a nőt a zombik fogságából, immár örök homály marad, mert a vége főcím és a feliratok mennek éppen. Kikapcs.

Álom, álom, hol a te fullánkod? Egy birka, két birka, három birka...hú, de horkol ez a kölyök, csak nincs orrsövény-ferdülése? Kicsit megpöccintem, most megint szépen szuszog, ezt már szereti anya, édes kisbogaram. Okés, aludjunk. Hoppá, betettem a kaját a hűtőbe? Mindegy, én innen már ki nem megyek, ebből a jó kis babaszagból...

Fél éjfél. A kisded hirtelen fordul, s mint a hóförgeteg, lekever nekem egy bájos taslit. Álmában. Szikrákat hány a szemem, na mindegy, elég nagy ez a franciaágy, majd arrébb megyek én, nincs gond. Magamra húzom a maradék tíz centi takarót, egy birka...két birka...háááááá.... Egy könyök a lapockámban, aú! Megpróbálok felszívódni, de nem vagyok félrediagnosztizált végbélgyulladás, sajnálom. Ekkora a kiterjedésem, különben meg a gyerek az oka az egésznek, hogy nappali tünemény apróságból éjszaka átváltozik egy végtelen kiterjedésű amőbává.

Hajnali fél három. Valószínűleg mágneses lehet a delejem, mert a gyerek egyfolytában húzódik rám, hentereg rajtam, és az egyik lábát keresztülvetette a hasamon, ha netán szökni próbálnék. A fejem lecsüng az ágyról, mint King Kongnak a felhőkarcolóról, a nyakam beáll, a szemem gúvad, az álom pedig gúnyos kacagással hintázik a függönykarnison, "ezt neked, kisanyám, tudod mikor leszek a barátod ilyen körülmények között, azt lesheted". A ded szívósan harcoló frontként húzódik előre, én hátrálok az ágydeszkához, az arcom már belenyomódott a csíkos huzatba. Egy birka, két birka... két oxigénpalack, három oxigénpalack... A gyerek átveti a kis karját a torkomon, kész, mese nincs, elér a vég, pedig mennyi szép tervem volt még, Istenem, elsők között mindjárt az, hogy apró cafatokra aprítom kisbaltával a franciaágyat, teszem azt, gyújtósnak.

Reggel hat óra, kipattannak az édes babaszemek. Pompásra aludta magát a drága, eleven, a perpetuum mobile szégyenkezve a kardjába dől, úgysem tudja utolérni. Már idehozta nekem gyakorlatilag az összes kisautóját, harmincat közülük ízléses mintában elrendezett a fejemen, s most rángat, hogy menjünk pisilni, enni és játszótérre, ha lehet, egyidejűleg, egymás után nyilván túl egysíkú lenne. Én ugyebár éppen fél órája kerültem a megváltó REM-fázisba, de díjazom az ötletet, öltözzünk és menjünk, aztán én majd, valami csöndes fasorba befordulva belógatom a fejemet egy bukszusba, mint egy ló, te csak játsszál szépen, kisfiam, anyád elnézelődik itt egy félórácskát, egy bukszuslevél, két bukszuslevél, három bukszuslevél...