(Mélyen Tisztelt Bíróság! Ezennel ellenkeresetet kívánok benyújtani, válaszul Felperes Sz. M., általam csak Marcunak hívott gyermekem keresetével szemben. Felperes azt állítja, alábbi blogbejegyzésemmel uszkve huszonöt évvel ezelőtt, úgy a 2014-es év tájékán egy rendbeli elkövetéssel negatív színben tüntettem fel, miszerint lejárattam, s átmeneti, zsenge korából adódó megnyilvánulásait pellengérre állítottam. Ügyvédem jelenlétében ezennel nyilatkozom, hogy soha semmiféle hasonlóban részt nem vettem, még csak meg sem fordult a fejemben, ez egyszerűen összeegyeztethetetlen anyai mivoltommal, de ha már így most, és itt felhoztuk ezt, magam is a körülmények szerencsétlen áldozata vagyok, Tisztelt Bíróság, majd később megmagyarázom, miért. Amúgy kelt mint fent, úgy lent, továbbá kétoldalt. Aláírás, s.k.)

Az úgy volt, hogy elindultunk kirándulni.
Kirándulni jó, s mint ahogy a címben írom, kirándulni szép. Friss levegő, tág tüdő, kinyílt horizont, új szemléletmód, vonzó úticél, jó társaság, miazmás.
És persze hátizsák, oldaltáska, váltóruha, pótreggeli, pótebéd és pótuzsonna, innivaló, rágnivaló, játékautó 1,2,3,4,5,6,7,8 és fél, nyáltörlő pelus, biztonsági pelus, popsitörlő, popsitörlő-törlő, szemeteszsák, napvédő kalap, szúnyogriasztó és napvédő, továbbá szúnyogvédő és napriasztó kencék (50-es faktor!), mesekönyv, mondókás könyv, autóskönyv, meg néhány okirat és némi készpénz, ha még befér.
Volt egy kis dolgunk hazánk fővárosában, azt végezvén terveződött a kirándulás maga, juhéjj. Felmértük, mennyire nem érdekli a gyereket a Duna, a Margitsziget, a Vígszínház, a Lánchíd, a Gellérthegy, a Művészetek Palotája, a Budai-vár, ami hadd várjon és a többi, érthetetlenül sztárolt látnivaló is várhat, s leszögeztük, hogy mindezeken seperc alatt átlép az a két dolog, ami viszont érdekli. 
A vonat, meg a villamos. De ez a viszonylag zártkörű lista is gyorsan redukálódott, mert a gyerek kijelentette, hogy ő csak villamost hajlandó kirándulni, mást semmit. Viszont szívesen kirándulna villamost egy olyan helyre, ahol vonatok vannak. Zsír.

A feladathoz rendelve az eszközt, a lánynevén Moszkva téren felültünk a 6-os villamosra. Ment is és rázkódott, meg is állt néha, hallatlanul érdekes volt. Mikor meg nem állt meg, ment megint, nagyon élvezte a gyerek, pirosan égett a pofácskája, csillogott a cipőgombszeme, öröm volt nézni. Ő is nézett nagyon, nézte a villamos mellett elsuhanó autókat. Mondtuk neki, hogy itt a Nyugati-pályaudvar, ide jöttünk, le kéne szállni.
A pályaudvar is nagyon szép volt. Mindenféle népek jöttek-mentek, siettek, a vonatok viszont álltak, ez váratlan helyzet volt, hogy éppen nem indul belátható időn belül egyetlen vonat sem, igazán disznóság, be is akartunk írni a vasúttársaság panaszkönyvébe, csak sajnáltuk az időt, inkább mondtuk a gyereknek, hogy álljon oda az egy szem, a pályaudvaron éppen véletlen lappangó koszos személyvonat elé, mégis legyen egy fotónk, hogy itt voltunk. 
Vágjad pózba magad bogaram, mondtuk a gyereknek akkor.

Mórikálta magát és pózolt, nagyon bájos volt, éppen kattintottam volna, mikor a szemlencsém sarkában megjelent egy foltocska, a keresőben látott képen volt az és elkezdett kígyózni be, a kép közepébe. És megcsináltam az aznapi kirándulás egyetlen fotóját a gyerekről, ahogy éppen behugyozik, ott, a Nyugati-pályaudvar kellős közepén, vigyorogva. A népek csak odanéztek, aztán továbbmentek, láttak ők már éppen elég effélét, harcedzettek a budapestiek valóban.
Na, akkor talán mehetnénk is, mondta a gyerek apja.

Visszafelé kicsit eltakartuk a gyereket a villamoson. Mivel a pótebédet és a pótruhát is a kocsiban hagytuk, mert cipelni hülyeség, kicsit meg is éhültünk az akkor már 22 perce tartó kirándulásban, betértünk hát a Moszkván a Kentucky csirkéshez, mégsem lenne alkalmas és elegáns éhen veszni egy idegen városban. Mit akarnánk, kérdezte a mosolygós pultoslány. Bekakiltam, közölte kifogástalan kedvességgel a gyerek vele, én meg hozzátettem: és két adag csirkefalat is lesz, elvitelre. Tessék, mondta a megdöbbent pultoslány.

Összességében nagyon jó kirándulás volt. Elautóztunk 180 km-t, hogy a gyerek egyszer majd elmondhassa magáról, Magyarország fővárosában már elvégezte, amit el lehetett, neki ott dolga egyelőre nem nagyon van. Sőt, gyakorlatilag ő tett hallatlan szívességet, hogy a duplán elintézett gatyáját, amelyet azon állapotban elhozni onnan már nem volt értelme, hátra hagyta, mintegy adományként, a budapestieknek, egy gyorséttermi szemetesben.
Kirándulni szép. Legközelebb, lehet, repülőzni megyünk.

(T. Bíróság, az ellenkeresetemhez benyújtott fotót soha életemben nem láttam, semmi közöm hozzá, a rajta szereplő egyént sem ismerem, s az egész miskulancia bizonyítékként való felhasználása esetén haladéktalanul be fogom perelni a teljes bíróságot, pincétől padlásig, én szóltam.)